Az argentin kormány enyhítette a bankszámlák részleges zárlatát
Az argentin kormány a tömegtüntetések nyomán enyhítette a bankszámlák részleges zárlatát: a számlatulajdonosok a jövőben befagyasztott dollárbetéteikről 5 ezer dollárig vehetnek ki, és azt 1,40:1 arányban rögzített hivatalos pezó-dollár árfolyamon pezóra válthatják.
A gazdasági minisztérium csütörtök esti hivatalos közleménye szerint február 15-ig 5 ezer dollárra emelik a felvehető összeget a múlt héten engedélyezett 3 ezerről. A decemberben bevezetett zárlat után még csak 1000 dollárt lehetett kivenni. A háromezer dolláros felvételi korlát mellé a múlt héten azt is elrendelte a kormány, hogy a többi összeg 2003-ig fel nem vehető tartós betétté alakul. Duhalde elnök tv-interjújában úgy vélte, hogy a felvehető összeg megemelése a 65 milliárd dollárnyi betét mintegy 78 százalékát érinti.
Az enyhítés értelmében bérek, adók, hitelkártya-adósságok kifizetésére is felszabadították a számlákat: a dollárban meglevő kölcsönök ugyanannál a banknál levő dollárszámláról fizethetők, míg a pezóhitelek a pezószámlákról bármely bankból utalhatók.
Az, hogy az intézkedés megnyugtatja-e a lázongó tömeget és az üzletembereket, egyelőre nem vehető biztosra. A gazdasági miniszterhelyettes, Jorge Todesca szerint a számlatulajdonosok semmit nem vesztenek, mert a pezóban számított árak nem emelkedtek.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
9 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
7 órája
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19