A dolgozók péntek reggel félbehagyták a munkát, és az igazgatóság épülete elé vonultak, ahol egy akasztófát is felállítottak a hajógyár elnöke, Arkadiusz Goj "számára". A tüntetőkkel az elnök távollétében Grzegorz Huszcz alelnök próbált egyezkedni, aki azt ígérte, hogy a jövő héten megkapják elmaradt novemberi járandóságukat. A dobálás és a viharos jelenetek ekkor kezdődtek, a dolgozók felháborodottan követelték decemberi bérük kifizetését is.
Az igazgatóság szerint a nagyüzem siralmas pénzügyi helyzetéért a világ hajógyártásában ciklikusan jelentkező visszaesés, a túlértékelt zloty és az alacsony termelékenység a felelős. Ez utóbbi a nyugat-európai szintnek csupán a harmada.
A szczecini hajógyár a több mint 30 társaságból álló Porta Holding Rt. része. Ezek a hajóépítő, üzemanyagipari, logisztikai, mezőgazdasági és egyéb ágazatokhoz tartoznak. A holding vezetősége tavaly novemberben veszteséget jelzett előre a szczecini hajógyárnak, bár a holding egészének eredménye pozitív. 2000-ben a holding 12,4 millió zloty (67 forint/zloty) nettó nyereséget ért el. Az 1999-es évihez képest ez a nyereség több mint 17 millió zlotyval volt kevesebb.
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 160 m2 Szobák 1+4 db Vételár 138 M Ft
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon