Mégsem hívja le Vodafone-opcióját az Antenna Hungária?

Napi Online
Lehet, hogy az Antenna Hungária Rt. a cég anyagi helyzete miatt mégsem fogja lehívni a tavaly októberben kötött opcióját, amellyel megőrizhetné 30 százalékos jelenlegi részesedését a Vodafone-ban. A krónikus tőkehiány miatt, hogy ne kelljen növelni a társaság eladósodottságát, már a beruházásokat is átszervezték. Amennyiben nem sikerül rendezni az Antenna Hungária Rt. (AH) tőkehelyzetét, a társaság nem fogja lehívni az angol Vodafone-nal tavaly októberben kötött opcióját - jelentette ki a Világgazdaság kérdésére László Géza vezérigazgató. Így az AH eddigi 30 százalékos részesedése 20 százalék alá olvadhat a harmadik magyar mobilszolgáltatóban. A probléma az, hogy mivel a Vodafone 2000-ben több mint 20 milliárd forint veszteséget halmozott fel, a tulajdonosok tavaly 20,9 milliárd forintra csökkentették a cég alaptőkéjét. A helyzetet úgy próbálták meg rendezni, hogy ezt követően alaptőke-emeléssel pótolták a társaság veszteségeit, ennek alapján az AH-ra mintegy 7,7 milliárd forintnyi kifizetés jutott volna. Az AH-nak azonban erre nem volt meg a fedezete, miközben szerette volna megőrizni a részesedését. Megoldásképpen sikerült egy idén október 10-éig lehívható opciót kötnie a rá jutó 5 millió 659 ezer 500 darab 500 forint névértékű részvényre.A már jó ideje húzódó privatizáció nem tesz jót a társaság tőkehelyzetének, a kormányzat pedig más módon - például egy újabb állami tőkeemeléssel - egyelőre nem siet az AH segítségére. A lehetséges változatok a kormány előtt vannak, de döntés még nem született - nyilatkozta lapunk kérdésére Kerényi Éva az ÁPV Rt. kommunikációs munkatársa. A cég már jó ideje lényegében hitelekből él, a beruházásokat az idén kénytelenek voltak átstrukturálni, hogy ne kelljen újabb kölcsönöket felvenni. A krónikus tőkehiány viszont ebben az üzletágban különösen nagy kockázatnak számít, hiszen a cég így könnyen és gyorsan lemaradhat a versenytársaktól.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája