Decemberben 5,6 százalékkal csökkent a japán kiskereskedelmi forgalom

MTI
Japánban az előző év azonos időszakához képest 5,7 százalékkal, 13,25 ezer milliárd jenre csökkent a kiskereskedelmi forgalom decemberben. A már kilencedik hónapja tartó visszaesés két év óta decemberben volt a legnagyobb - jelentette a japán Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztérium.

A növekvő munkanélküliség és a csökkenő bevételek miatt egész évben 2,2 százalékkal esett vissza a kiskereskedelmi forgalom. Az éves csökkenések sorozata ötödik éve tartott.

A fogyasztási kedv visszaesése várhatóan arra ösztönzi a japán jegybankot, hogy további pénzügypolitikai ösztönzőket keressen a kereslet növelésére és a deflációs megállítására. A bank tavaly óta ismét zérókamat-politikát folytat, de elemzők szerint van lehetőség, hogy még több likviditást pumpáljon a gazdaságba.

A minisztérium jelentése szerint a nagyobb áruházak forgalma decemberben 2,5 százalékkal, 2,49 ezer milliárd jenre esett az előző hónaphoz képest. Az áruházak eladásai tíz éve csökkennek, tavaly egész évben 3,0 százalékkal csökkentek. A kis üzletek forgalma - 2000. decemberhez képest - 1,9 százalékkal 599,2 milliárd jenre csökkent decemberben.

A legnagyobb, 8,5 százalékos visszaesés a háztartási gépek eladásában volt decemberben, ezek forgalma kilencedik hónapja esett egyvégtében. Az élelmiszer- és italeladások 8,0 százalékkal csökkentek.

A nagykereskedelmi eladások decemberben - 42,138 billió jen - 6,7 százalékkal maradtal el a 2000 decemberitől.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04