Januárban 2,5 százalékkal emelkedtek az árak az eurózónában

MTI
Az euróövezetben januárban 2,5 százalékkal voltak magasabbak átlagosan a fogyasztói árak, mint tavaly januárban - jelentette az EU statisztikai hivatala előzetes adatként.

Decemberben 2,1 százalékos volt a tizenkét havi infláció a közös pénzt használó tizenkét ország átlagában.

Az átlag januári romlását elsősorban az okozta, hogy Németországban 2,1 százalékra ugrott a tizenkét havi infláció januárban a decemberi 1,7 százalékról, elsősorban az élelmiszerárak növekedése és egyes közvetett adók emelése miatt.

Elemzők szerint még korai volna az eurókészpénz bevezetésének számlájára írni a nagyobb januári adatot, amely ellentétes a tavaly nyár óta tartó, csökkenő irányzattal. A januári eredmény megerősítette az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Wim Duisenberg nemrégi jóslatát arról, hogy az év elején "bizonytalan" áralakulás várható. Az elnök azt is hozzátette, hogy mindazonátal a bank bízik benne: az infláció hosszabb távon biztonságosan a tizenkét hónapra számított 2 százalékos riadószám alá csökken.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04