Jenő
-3 °C
6 °C

Kofi Anan a globalizáció mellett

MTI
2002.02.04. 10:11
Az ENSZ főtitkára nem ért egyet azzal a nézettel, amely szerint a világ népességének legszegényebb rétegei a globalizáció áldozatai lennének. Az ő problémájuk éppen az, hogy a legtöbb esetben kimaradnak a globalizációból - írta Kofi Annan a Financial Times hétfői számában.

A brit gazdasági lap kontinentális kiadásában közölt cikkében a főtitkár a New York-i világgazdasági fórum vitáihoz kapcsolódva fejtette ki, hogyan segíthet szerinte az üzleti világ a legszegényebbeken.

Annan maga is részt vett a fórumon, de - mint írja - nem azért, mintha a világ üzleti elitjével lépett volna szövetségre, hanem mert az elnyomottak érdekeinek kívánt hangot adni.

Úgy véli, elsősorban az üzleti szférára hárul annak gyakorlati bizonyítása, hogy a világ népességének az az egymilliárd fős hányada, amely az elemi létfeltételeket is nélkülözni kénytelen, nem a globalizáció, hanem a globalizációból való kimaradás áldozata.

Annan szerint az üzletemberek jelentős része a kormányoktól várja a megoldást, és úgy gondolja, hogy nekik csak a nyereséggel kell törődniük. A legtöbben azonban azt is belátják, hogy hosszabb távon a nyereség is gazdasági és szociális feltételektől, valamint a politikai stabilitástól függ.

A vállalatok néha igen kis beruházással nagy eredményeket érhetnek el - írta a főtitkár. Példaként említette a világ sókitermelőit, akik az ENSZ-szel együttműködve elérték, hogy az emberi fogyasztásra szánt só mindig tartalmazzon jódot. Ezzel évente több mint 90 millió újszülötett mentenek meg a jódhiánytól, a szellemi fogyatékosság kialakulásának egyik fő okától.

Sok más hasonló példára volna szükség - fűzte hozzá Annan, elismerve ugyanakkor, hogy az ilyen kezdeményezések sikeréhez az üzletnek felvilágosult partnerre kell találnia a kormányokban.

Szerinte azonban az üzleti világ vezetői nem várhatnak passzívan az ilyen alkalmakra. Élniük kell befolyásukkal, mert sok esetben ők vannak a legjobb helyzetben ahhoz, hogy kezdeményezzék a gazdag országok piacainak megnyitását a szegényebbek munkaintenzív termékei előtt, vagy lépéseket tegyenek a mezőgazdasági exporttámogatások felszámolása érdekében. Ugyancsak ők azok, akik - a legnagyobb adófizetőkként - a leghatásosabban érvelhetnek a fejlődő országok adósságterheinek enyhítése és a nekik nyújtandó fejlesztési segélyek mellett - írta az ENSZ-főtitkár.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?