A brit gazdasági lap kontinentális kiadásában közölt cikkében a főtitkár a New York-i világgazdasági fórum vitáihoz kapcsolódva fejtette ki, hogyan segíthet szerinte az üzleti világ a legszegényebbeken.
Annan maga is részt vett a fórumon, de - mint írja - nem azért, mintha a világ üzleti elitjével lépett volna szövetségre, hanem mert az elnyomottak érdekeinek kívánt hangot adni.
Úgy véli, elsősorban az üzleti szférára hárul annak gyakorlati bizonyítása, hogy a világ népességének az az egymilliárd fős hányada, amely az elemi létfeltételeket is nélkülözni kénytelen, nem a globalizáció, hanem a globalizációból való kimaradás áldozata.
Annan szerint az üzletemberek jelentős része a kormányoktól várja a megoldást, és úgy gondolja, hogy nekik csak a nyereséggel kell törődniük. A legtöbben azonban azt is belátják, hogy hosszabb távon a nyereség is gazdasági és szociális feltételektől, valamint a politikai stabilitástól függ.
A vállalatok néha igen kis beruházással nagy eredményeket érhetnek el - írta a főtitkár. Példaként említette a világ sókitermelőit, akik az ENSZ-szel együttműködve elérték, hogy az emberi fogyasztásra szánt só mindig tartalmazzon jódot. Ezzel évente több mint 90 millió újszülötett mentenek meg a jódhiánytól, a szellemi fogyatékosság kialakulásának egyik fő okától.
Sok más hasonló példára volna szükség - fűzte hozzá Annan, elismerve ugyanakkor, hogy az ilyen kezdeményezések sikeréhez az üzletnek felvilágosult partnerre kell találnia a kormányokban.
Szerinte azonban az üzleti világ vezetői nem várhatnak passzívan az ilyen alkalmakra. Élniük kell befolyásukkal, mert sok esetben ők vannak a legjobb helyzetben ahhoz, hogy kezdeményezzék a gazdag országok piacainak megnyitását a szegényebbek munkaintenzív termékei előtt, vagy lépéseket tegyenek a mezőgazdasági exporttámogatások felszámolása érdekében. Ugyancsak ők azok, akik - a legnagyobb adófizetőkként - a leghatásosabban érvelhetnek a fejlődő országok adósságterheinek enyhítése és a nekik nyújtandó fejlesztési segélyek mellett - írta az ENSZ-főtitkár.