Tavaly 4,4 milliárd eurót hozott a turizmus

MTI
Az elmúlt évben a kereskedelmi szálláshelyeken 5,9 millió vendéget és 18,1 millió vendégéjszakát regisztráltak, ami megegyezik a 2000. évi adatokkal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.

A Magyar Nemzeti Bank előzetes fizetési mérleg adatai szerint 2001-ben az idegenforgalomból 4,4 milliárd euró bevétel származott, ami 17,9 százalékkal magasabb volt a 2000. évinél.

A kereskedelmi szálláshelyeken 2001-ben 84,6 milliárd forint volt a szállásdíjbevétel, amely folyó áron 2 százalékkal több, mint a megelőző évben. A szállásdíjbevételek több mint háromnegyede a külföldi vendégektől származott, és a 2000. évihez hasonló nagyságú volt. A belföldiektől származó szállásdíjbevétel 7 százalékkal növekedett. A szállásdíjakból származó összes bevétel több mint fele Budapesten keletkezett.

A külföldivendég-forgalom az elmúlt év során összességében 2 százalékkal növekedett a kereskedelmi szálláshelyeken. A több mint 3 millió külföldi vendég 10,7 millió vendégéjszakát töltött el Magyarországon.

A külföldi vendégéjszakák 70 százaléka Budapestre és a Balaton partjára koncentrálódott. A kiemelt üdülőkörzetek közül Budapesten, a Dunakanyarban, a Közép-Tisza-vidéken és Sopron-Kőszeghegyalján emelkedett a külföldivendég-forgalom.

A külföldi vendégéjszakák több mint 70 százalékát az Európai Unióból érkező vendégek töltötték el. Ezen belül a legtöbb, 4,2 millió éjszakát a német állampolgárok. A japánok, az amerikaiak és az ausztrálok utazási kedve a 2001. évben a vendégéjszakák számát tekintve csökkent, míg Ázsiából 16 százalékos növekedést figyeltek meg.

A belföldi vendégek száma azonos a megelőző évivel, míg az általuk eltöltött vendégéjszakák száma decemberben 5 százalékkal, a tizenkét hónap folyamán 4 százalékkal esett vissza. Éves szinten a szállodákban bonyolították le a belföldi forgalom több mint felét, a 2000. évhez képest szintén 4 százalékos csökkenést regisztrálva.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31