Németországban 0,3 százalékkal csökkent a GDP

MTI
Németországban a GDP 0,3 százalékkal csökkent a negyedik negyedévben a harmadikhoz képest, és 0,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a szövetségi statisztikai hivatal. A visszaesést a csökkenő beruházásokkal és a megcsappant fogyasztói kiadásokkal magyarázta a hivatal. Egyvégtében a harmadik negyedéves visszaesést jegyezték fel a tavalyi év utolsó három hónapjában. Éves összehasonlításban ez volt az első visszaesés 1996 első negyede óta. A szövetségi statisztikai hivatal egyszersmind 0,2 százalékosra módosította szerdán a tavalyi harmadik negyedévi visszaesés adatát a második évnegyedhez képest, a korábban jelzett 0,1 százalékról, de fenntartotta, hogy a gazdasági növekedés tavaly elérte a 0,6 százalékot. A német lakossági fogyasztás a negyedik negyedévben 0,5 százalékkal csökkent a harmadik negyedhez képest, miután a harmadik negyedévben 0,3 százalékkal fogyatkozott a másodikhoz képest. A tőkeberuházások 0,9 százalékkal csökkentek, a harmadik negyedévi 1,5 százalékos visszaesés után. A tavalyi államháztartási hiány GDP-hez viszonyított arányát szerdán 2,7 százalékra módosított a statisztikai hivatal, az eddig ismeretes 2,6 százalékról, megerősítve, hogy a hiány okot adott az Európai Bizottság aggodalmára.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32