A British Petroleum többé nem támogat pénzzel politikai kampányokat

MTI
A 90 országban tevékenykedő brit BP Plc. olajipari csoport többé sehol nem ad pénzbeli támogatást politikai kampánycélokra - közölte csütörtökön a cég vezérigazgatója.

A cég döntésének közvetlen előzménye az amerikai Enron energia-nagykereskedő összeomlása, amely az amerikai gazdaságtörténet eddigi legnagyobb vállalati csődje.

Ennek nyomán máris felmerült a Kongresszusban a pénzadományok szerepének korlátozása a politikai életben. Az Enron 1989 óta összesen 6 millió dollárt adott politikusoknak, és szoros kapcsolatokat épített ki az általa támogatott politikai döntéshozókkal - írta a Reuters.

A BP forgalmának 40 százaléka az amerikai piacon képződik. John Browne, a brit olajcég vezérigazgatója egy felszólalásban azt mondta: a politikával különösen óvatosnak kell lenni, mert a politikai folyamatok törvényessége döntő fontosságú a társadalomnak és a társadalom keretein belül működő vállalatoknak is.

Browne szerint a BP ebből a megfontolásból döntött úgy, hogy mostantól sehol a világon nem támogat pénzzel politikai tevékenységet vagy pártot.

A BP - a világ harmadik legnagyobb olajcége - tavaly 840 ezer dollárt költött politikai adományokra az Egyesült Államokban. A vállalat az alaszkai olajkitermelés egyik főszereplője, s rendszeresen környezetvédő csoportok bírálatának célpontjává válik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19