A Swiss március végétől repül

MTI
A tavaly ősszel csődbe ment Swissair utoljára március végén repül, s akkor az új Swiss légitársaság veszi át szerepét, amely kedden egyben jogot kapott a SAirGroup által perelt név használatára is. A korábbi Crossair, amely egészen tavalyig 70 százalékban a Swissair tulajdonában volt, most 4500 utaskísérőt, 850 pilótát, további mintegy 2000 alkalmazottat és 52 repülőgépet vesz át a Swissairtől. A 71 éves Swissair elvben március 31-ig repül, de jelképes utolsó járata 27-én teszi meg a Zürich-Fokváros utat. A Crossair ugyancsak március 31-ig repül elvben, de utolsó menetrendszerű járata 30-án indul. A Swissair és a Crossair hivatalos megszűntével a Crossairből alakult új svájci nemzeti légitársaság lép színre, amely Swiss néven 60 ország 123 városába repül majd. Noha a SAirGroup pert indított az új társaság választott neve miatt, mert úgy ítélte meg, hogy visszaélnek márkájával, amelynek értékét szakértők még legutóbb is 600 millió svájci frankra becsülték. Ám kedden Zürich kanton kereskedelmi bírósága úgy döntött, hogy az új társaság használhatja a Swiss nevet, s elutasította az SAirGroupnak a név betiltására vonatkozó keresetét. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a Swissair-csoport nem szenved hátrányt a Swiss név használata következtében, azt pedig egyenesen magától értetődőnek tartotta, hogy a Swiss - amely a korábbi tervek szerint a Swissairnél karcsúbb keresztet tervezett logójának, végül a Swissairével azonos, úgynevezett svájci keresztet használ.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04