Karcsúsításba fog a Kmart

Napi Online
A csődvédelem alatt álló egyesült államokbeli Kmart Corp. bejelentette, hogy átszervezése keretében 2114 üzletből álló hálózatának 284 hipermarketjét bezárja, a 250 ezer fős alkalmazotti létszámot pedig közel 9 százalékkal, 22 ezer fővel csökkenti. A Reuters által idézett elemzők jóval drasztikusabb, közel ötszáz hipermarket bezárásával járó átalakítást valószínűsítettek.

A csődbírósági jóváhagyást igénylő intézkedés rendkívüli kiadásait a Kmart 1,1-1,3 milliárd dollárra, míg az EBITDA szerinti nyereségre gyakorolt pozitív hatását évi 31 millió dollárra becsüli. A tervezett bezárások zöme a diszkontáruházakat érinti, ezekből összesen 271-gyel kevesebb marad.

Az Egyesült Államokban az árbevételét tekintve a második legnagyobb kiskereskedelmi hálózatnak számító Kmart a riválisaival, főként a piacvezető Wal-Mart Storesszal vívott éles árverseny és a vártnál gyengébb év végi forgalom következtében került likviditási válságba, ezért kényszerült januárban csődgondnoksági védelem alá helyezni magát.A most bejelentett bezárásokkal a cég több mint egymilliárd dollárnyi árukészletet számol fel, aminek következtében az idei cash flow 550 millió dollárral, a megtakarítás 45 millió dollárral nőhet.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

5 órája