Egy százalékos osztrák növekedés 2001-ben
Ausztria tavaly az amerikai mérce szerint recesszióban volt, hiszen egymást követő két negyedévben csökkent a hazai össztermék. Az egész évben viszont a gazdaság még átlagosan 1,0 százalékkal növekedett, az Osztrák Gazdaságkutató Intézet (Wifo) szerdán közzétett tanulmánya szerint. A GDP 0,4, illetve 0,2 százalékos csökkenését a harmadik és a negyedik negyedévről mutatták ki a kutatók. Mindkét negyedévben gyengén fejlődött a belföldi kereslet, a magánfogyasztás reális növekedése a negyedik negyedben 1 százalékot tett ki, egész évben pedig az előző évhez képest mindössze 1,3 százalékos volt, a 2000-es ez 2,5 százalékos ütem után. Az állami kereslet a negyedik negyedben, 0,3 százalékos többlettel, úgyszólván stagnált, akárcsak egész évben. A vállalatok a gyenge konjunktúra és a borús várakozások miatt visszafogták a beruházásokat, és az egész évben 1,2 százalékkal csökkentek a beruházások. Az áruk és szolgáltatások exportja a negyedik negyedben 5,5 százalékkal nőtt, valamivel élénkebben, mint a harmadikban, amikor 4,4 százalékkal bővült a kivitel. Az import a negyedik negyedben 5,7 százalékkal nőtt, és a behozatalban is gyorsabban emelkedett a szolgáltatások értéke az árukénál. Egész évben az osztrák kivitel 5,5 százalékkal, az import 3,6 százalékkal nőtt az előző évihez képest - szól a Wifo jelentése.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
tegnap, 15:31