Egyesül a svéd Telia és a finn Sonera

MTI
Részvénycserés egyesülési tervet jelentett be kedden a svéd Telia és a finn Sonera távközlési szolgáltató. A két cég egyaránt piacvezető saját országában; ez lenne az első, határokon átnyúló egyesülési tranzakció két európai országos távközlési cég között. A tervet az EU bizottságának jóvá kell hagynia.

A Telia, a legnagyobb észak-európai telefontársaság 1,5144 részvényt kínál egy-egy Sonera-papírért. Ez az összesen 7,5 milliárd euró értékű ajánlat aktuális keddi árfolyamon 15,8 százalékos felárat tartalmaz a finn cég március 22-ei - az egyesülési terv nem hivatalos nyilvánosságra kerülése előtti utolsó -, 5,70 eurós zárójához képest.

Mindkét cég többségi állami tulajdonú; a Teliában a svéd kormánynak 70,6 százaléka, a Sonerában a finn államnak 53 százaléka van.

Az egyesült cég piaci tőkeértéke 17 milliárd euró, éves forgalma 9 milliárd euró lenne. A két vállalatnál összesen 34 ezren dolgoznak.

A kedden bejelentett, a két cég igazgatótanácsa és fő részvényesei által már jóváhagyott egyezség alapján a Telia részvényeseinek hozzávetőleg 64 százalék jutna az egyesült cégből, a fennmaradó rész a Sonera tulajdonosaié lenne.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04