Argentína 20 százalékos exportadó bevezetését tervezi

MTI
Argentínában tervek szerint 20 százalékos exportadót vezetnek be, hogy ezzel is erősítsék a komoly pénzhiánnyal küszködő költségvetést. Az argentin gazdasági minisztérium egyik illetékese azt mondta, hogy elsősorban a mezőgazdasági export adóját emelik, a jelenlegi 5-10 százalékról 20 százalékra.

Az intézkedés révén a költségvetés éves szinten 1,2 milliárd dollár plusz bevételre tesz szert. A Reuters által idézett illetékes azt mondta, hogy az exportadó növelését valószínűleg szerdán jelentik be.

Argentína évi 26 milliárd dollár értékű exportjában mintegy 50 százalékos részesedéssel rendelkezik a mezőgazdasági ágazat. A gazdasági minisztérium azért emeli elsősorban a mezőgazdasági kivitel adóját, mert ez az ágazat nyert a legtöbbet a januári pezó leértékelésből, és vált ezzel jóval versenyképesebbé.

A pezó értékének mintegy kétharmadát elvesztette a dollárhoz képest január óta, amikor leértékelték az amerikai valutához képest, amellyel egy évtizeden át paritásban állt.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői hétfőn érkeztek Buenos Airesbe, ahol két héten át azt vizsgálják, hogy a kormány milyen konkrét lépéseket tett a költségvetés hiányának a lefaragása érdekében. Argentína első lépésben mintegy 10 milliárd dollár támogatás megadását várja az IMF-től.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19