A Mol szerint a motorbenzinek ára a 230-240 forintig emelkedhet
Az elkövetkezendő két-három hónapban mérsékelt üzemanyagár-emelés várható - mondta Geszti László, a Mol ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatóján.
Geszti László elmondta: álláspontjuk szerint a motorbenzinek ára a 230-240 forintos sávba emelkedhet a nem várt nemzetközi kőolajár-emelkedés hatására.
A gázolaj ára várhatóan 10-15 forinttal lesz alacsonyabb a motorbenzinekénél.
Geszti László elmondta: a kőolajárak emelkedése mögött a világ készleteinek csökkenése áll. A világ üzemanyagforgalmának egyharmadát lebonyolító Észak-Amerikában ugyanis élénkülésnek indult a gazdaság. Ez mintegy 4 százalékos üzemanyagfogyasztás-növekedéssel járt.
A Mol ügyvezető igazgatója szerint a februárban jelzett 20-25 dollár közötti átlag kőolajár helyett már inkább 25 dollár körüli szinttel számolnak, ami rendkívüli esetben akár a 28 dollárt is elérheti. A közel-keleti konfliktus is kihatással lehet a nemzetközi árak szintjére.
Geszti László felhívta a figyelmet arra, hogy január óta a kőolajtermékek jegyzésára a világ piacain 45 százalékkal emelkedett, míg a Mol mintegy 10 százalékos áremelést hajtott végre. Ezt azzal magyarázta, hogy az üzemanyagok árában a legjelentősebb tétel az adó, így a Mol-nak csupán csak az ár egyharmadára van befolyása, akár emeli, akár csökkenti az árakat.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32