A Mazda 6,5-szeresére növelte eredményvárakozását

A Mazda Motor Corp. a 2001-2002-es üzleti évben 8,5 milliárd jen (65,02 millió dollár) csoportszintű nettó eredményre számít, ami a novemberi prognózisban szereplő tervet 554 százalékkal múlja felül - jelentette a Reuters. A látványos lépésre a költségcsökkentések, valamint - nagyobbrészt - a jen gyengülése miatt került sor. Egy évvel korábban a Ford Motor egyharmados tulajdonában lévő japán autógyártó 155,24 milliárd jen veszteséget halmozott fel. A Reuters emlékeztet arra, hogy a kilencvenes években a Mazda jórészt veszteséges volt, s a Ford által kinevezett menedzserek vezetésével 1996 óta átszervezés zajlik a cégnél, amelynek a legfrissebb prognózis szerint már meglátszik az eredménye. A cég szerint az összes tevékenység jövedelmező lehet, kivéve az európai gyártást, ahol a veszteség komoly lefaragását várja a vállalat, sőt, az az idei naptári évben akár már profitot is hozhat.Dacára a kedvező nyereség-előrejezlésnek, a Mazda kétezerrel 948 ezerre csökkentette a világszerte eladott autók darabszámára vonatkozó jóslatát.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32