Nem lesz László-csomag

Napi Online
Az MSZP nem tervez semmiféle gazdasági csomagot kormányra kerülése esetén, mert nincs is rá szükség - jelentette ki kérdésre válaszolva László Csaba, az MSZP pénzügyminiszter-jelöltje a CEBC szervezésében megtartott röjtökmuzsaji vezérigazgatói tanácskozáson. A 2002-es költségvetést azonban rendbe kell tenni - mondta még előadásában László - , mert a kétéves büdzsé összeállításakor, 2000 nyarán még 5-6 százalékos GDP-növekedéssel számoltak erre az évre.

A miniszterjelölt szerint a gazdaság jó állapotban van, legfeljebb kisebb kiigazításokra lehet szükség. Az MSZP-kormány első 100 napjában a között kell választani, hogy folytatják-e a jelenlegi, 3 százalék körüli növekedést ígérő gazdaságpolitikát vagy átváltanak egy olyanra, amelyben az 5-6 százalék is benne van. László az EU-csatlakozástól várja a növekedés meglódulását, szerinte az idei 3-3,5 százalék körüli bővülés jövőre 4 százalék fölött lehet, 2004-ben, az EU-csatlakozás évében pedig elérheti az említett 5-6 százalékot. Ehhez azonban az is kell, hogy a csatlakozás pillanatában benyújtsuk az addigra már jól előkészített pályázatokat az unió kohéziós és stratégiai alapjaihoz -ezekről elég lassan szoktak dönteni - , különben könnyen nettó befizetők lehetünk a belépést követően.

Az MSZP vezette kormány folytatná az autópálya-építéseket - közölte László, hozzátéve, hogy a 4-es metrót is meg kell építeni, ha komolyan gondoljuk az olimpia megrendezését. László szerint az államháztartási hiány 2006-ra az EU normái szerint számolva a GDP 2,5 százaléka lehet (az ez évre tervezett 3,2-es arány szerinte nem reális, mert nem vették számításba az MFB-t és az ÁPV-t). A várható MNB-PM kapcsolatra vonatkozó kérdésre válaszolva a miniszterjelölt elmondta: nincs semmilyen személyi ellentét közte és egykori főnöke, Járai Zsigmond között és együtt dolgoznak majd.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32