Kilencmillió eurós tiszta nyereség a Philipsnél az első negyedévben

MTI
A francia Thomson Multimedia hétfőn jelentett, vegyes tavalyi eredményei után a holland Philips keddi beszámolója megélénkítette a piacot, abban a reményben, hogy a 2000 végéig nagy reményű elektronikai ipar azóta tartó "két szűk esztendeje" talán véget ér. A Philips, a legnagyobb európai fogyasztói elektronikai és világítótest-gyártó és a földrész harmadik lapkagyártója, kedden, elemzők meglepetésére, 9 millió eurós tiszta nyereséget jelentett az első negyedévről. A vállalatnál a tavalyi nagy költségcsökkentés után megnőtt profitrésnek és az új részesedéseknek tulajdonították az eredményt. Az időközi beszámoló szerint a közelmúlt legnagyobb vállalati visszaesése elmúlt, és javulás várható a kulcsfontosságú félvezető- és részegységágazatban. A folytatódó tevékenységek működési profitja 73 millió euró volt, benne 53 millió euró egyszeri pozitív tétellel, az ASML lapkagyártóban volt részesedés eladásából. A Philips már februári előrejelzésében visszatérést ígért a nyereséghez erre az évre, a tavalyi 2,6 milliárd eurós veszteség után. Elemzők azonban még az első negyedévről is inkább veszteséget jósoltak. A Philips bevétele az első negyedévben 7,6 milliárd euró volt, a tavalyi első negyedévi 8,2 milliárd euró helyett. A félvezető részleg értékesítése 7 százalékkal nőtt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04