Az első negyedévben újra veszteséges volt a Motorola

MTI
Az amerikai Motorola Inc. nettó vesztesége, egyszeri tételekkel együtt, az első negyedévben 449 millió dollár volt az előző év azonos időszakának 533 millió dolláros vesztesége után. A folyamatos gyenge teljesítmény a mobiltelefonok és félvezetők piacán régóta tapasztalható visszaeséssel magyarázható - tették hozzá a kedden kiadott időközi beszámolóban, de a második félévre a nyereség visszatértét ígérték. A Motorola, a világ második mobiltelefon-gyártója egymás után az ötödik negyedévet végezte veszteséggel. Működési szinten - a 275 millió dolláros egyszeri költségek beszámítása nélkül - a veszteség 174 millió dollár, részvényenként 8 cent volt az előző év első hónapjának 211 millió dolláros, részvényenként 10 centes vesztesége után. Az értékesítés az év első három hónapjában 21 százalékkal 6 milliárd dollárra csökkent az előző év azonos időszakának 7,4 milliárd dollárjáról. A félvezetők értékesítése 26 százalékkal, a széles sávú telefonberendezések eladása pedig 36 százalékkal csökkent az előző év első negyedéhez képest. A cég legjelentősebb tevékenységében, a mobiltelefonok értékesítésében azonban némi fellendülés tapasztalható, az eladások 1 százalékkal 2,3 milliárd dollárra bővültek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19