Járai szerint nem kell változtatni a monetáris politikán

MTI
A Magyar Nemzeti Bank nem látja szükségesnek a monetáris politika módosítását, mivel a a forint jelenlegi árfolyama és a kamatszint összhangban van az infláció csökkentésének céljával - mondta pénteken az MNB elnöke.

Járai Zsigmond a Reutersnek adott nyilatkozatában hozzátette: a jegybanknak nincs szándékában megváltoztatni a forint 30 százalékos árfolyam-ingadozási sávját, mert a jelenlegi rendszer szolgálja a legjobban azt a célkitűzést, hogy Magyarország 2007-ig az euróövezet tagja lehessen.

A Reuters megjegyzése szerint a szocialisták a forint meredek erősödésének visszafogását tartanák szükségesnek, jegybanki intervencióval vagy az ingadozási sáv szűkítésével. Járai Zsignond azonban azt mondta, hogy a jegybank megfelelőnek tartja a 242 forint/euró körüli árfolyamot.

Az MNB elnöke szerint az emelkedő olajárak, a növekvő hazai bérek és a költségvetési folyamatok az év később időszakában monetáris szigorítást tehetnek szükségessé. A jegybank a kamatokat használhatja a szigorítás eszközéül, ha az inflációs célt fenyegető folyamatok erősödnek - tette hozzá.

Járai Zsigmond szerint az MNB-t törvény kötelezi az infláció csökkentésére. - Az MNB független, fő célja az árstabilitás fenntartása, és ehhez minden meglévő eszközt felhasználunk - mondta.

Az MNB elnöke szerint a forint árfolyamát a piaci erők határozzák meg, s a valuta évente valószínűleg néhány százalékponttal még tovább erősödik, ahogy közeledik Magyarország EU-csatlakozásának, majd később euróövezetbeli tagságának időpontja.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25