László Csaba megerősítette az árfolyamnyereség-adó eltörlését

Napi Online
László Csaba MSZP pénzügyminiszter-jelöltje a NAPI Online-nak elmondta, hogy az MSZP-SZDSZ koalíció kormányra kerülése után is szorosan tartja magát a kampányban elhangzott ígéreteihez. Kifejtette, tartózkodni fog a piaci folyamatokat megzavaró adminisztratív jellegű beavatkozástól és kész folytatni a privatizációt.

Amint korábban már elhangzott az Antenna Hungária magánosítása, illetve - megfelelő előkészítés után - az eddigi érintetlen állami mammutcégek - pl. MVM, Magyar Posta - privatizációjának előkészítése valósulhat meg.

A gázárszabályozáról elmondta, ennek hatását végig kell gondolni, fontos egy stabil, tartós árszabályozási rendszer bevezetése, amihez hatékony kompenzációs rendszer is szükséges.

A 2003-as adótörvény módosításával (tehát januártól) eltörölnék az árfolyamnyereség-adót, és kezdeményezik a TPT módosítását, a BÉT Rt-ben lévő 10 százalékos tulajdonosi korlát eltörléséről (ez megkönnyítheti a tőzsde partnerkeresési törekvéseit).

László Csaba kijelentette, tartja magát ahhoz az elvhez, hogy egy pénzügyminiszter soha ne kommentáljon kamatpolitikai döntéseket. Míg azonban a kamatpolitika kizárólag jegybanki hatáskör, az árfolyampolitikában a jegybanknak és a pénzügyminiszternek is megvan a maga szerepe, itt közös döntés szükséges.

A pénzügyminiszter-jelölt elmondta, a kárpótlási folyamatot le kell zárni és tulajdont kell adni a jegytulajdonosoknak, augusztusig ki kell dolgozni a végrehajtás mikéntjét.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19