A Fed fellendülésre utaló jeleket lát az amerikai gazdaságban

MTI
Óvatos derűlátással fogalmazott jelentést adott ki az amerikai gazdaság helyzetéről szerdán a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve.

A havi felmérést tartalmazó úgynevezett Bézs Könyv szerint a Fed 12 körzeti irodája közül 11 élénkülő gazdaságról számol be - a kivétel az északkeleti iparvidéket figyelő bostoni részleg -, s arról, hogy a bér- és az inflációs nyomás ennek ellenére mérsékelt.

A bostoni körzet "vegyes" képet festett az ottani viszonyokról. A Közép-Nyugatért felelős Dallas és Kansas City a javulás egyértelmű jelei ellenére is még "gyenge aktivitásról" adott számot.

A jelentés szerint a feldolgozóipar, amely korábban másfél évig recesszióban volt, már a stabilizáció, sőt helyenként a javulás jeleit mutatja, s a kiskereskedelmi eladások is stabilak, vagy növekednek a legtöbb körzetben.

A feldolgozóipar erős élénkülését jelezte, hogy márciusban a várakozásnál valamivel jobb, 55,6 pont volt a februári 54,7 pont és a januári 49,9 pont után az amerikai gyáripar teljesítményét mérő, az Országos Beszerzési Menedzseri Szervezet (ISM, korábbi nevének rövidítésével NAPM) által összeállított átfogó beszerzőimendzser-index.

Ennek ellenére a munkaerőpiacot "lanyhának" minősítette a Federal Reserve havi jelentése. Az összeállítás szerint főleg a Közép-Nyugaton és a nyugati partvidéken még mindig inkább a munkáltatók, semmint a munkavállalók válogathatnak, s a magasan képzett egészségügyi dolgozók kivételével semmilyen munkakörben egyelőre nincs munkaerőhiány.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32