A Metro első negyedévi eredménye jobb a vártnál

MTI
A német Metro nagykereskedelmi áruházlánc kedden közzétett adatai szerint a vállalat működési vesztesége az első negyedévben a vártnál kisebb, 5,9 millió euró volt az egy évvel korábbi 13,7 millió eurós nyereség után. A Dow Jones elemzői konszenzusa 14 millió euró üzemi szintű veszteséget jósolt az idei első negyedévre. A Metro értékesítése az év első három hónapjában 5,2 százalékkal 11,815 milliárd euróra nőtt az előző év azonos időszakában mért 11,227 milliárd euróról. Az értékesítés fellendülése elsősorban a külföldi értékesítés növekedésével magyarázható, amely 12 hónapra számítva 14,8 százalékkal nőtt az első negyedévben. A külföldi üzletág piaci részesedése ezzel 45,2 százalékra nőtt. A világ legnagyobb nagykereskedelmi hálózatának nettó vesztesége az első negyedévben 77,6 millió euró (részvényenként 0,17 euró) volt az előző év első negyedévéről jelentett 76,4 millió euró (0,12 euró/részvény) után. A cég a keddi jelentésben egyben megerősítette azon korábbi terveit, hogy az idén a részvényenkénti nyereséget 10 százalékkal, az értékesítést pedig 6 százalékkal 52 milliárd euróra akarják növelni, a német gazdaság második félévre jósolt javulására számítva.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04