Piacvezető lett a Borsodi Sörgyár

MTI
A múlt évi teljesítménye alapján 30 százalékot meghaladó piaci részesedést ért el és piacvezető lett a magyar sörpiacon a Borsodi Sörgyár Rt. - tájékoztatta az újságírókat Bognár Gyula, a cég elnök-vezérigazgatója pénteken Budapesten. Az elnök-vezérigazgató szerint a magyar sörpiacon évente 7,1-7,3 millió hektoliter sört adnak el. A Borsodi Sörgyár 2,15 millió hektolitert értékesített 2001-ben. A cég tavalyi nettó árbevétele elérte a 32,7 milliárd forintot, ami mintegy 5 milliárd forinttal több az előző évinél. A Borsodi Sörgyár Rt. adózás előtti eredménye 54 százalékkal emelkedett a múlt évben, 4,7 milliárd forintot tett ki. Bognár Gyula az idei tervekről nem akart részletesen beszélni, mondván, hogy igen sok függ attól, milyen időjárás lesz a nyári hónapokban, továbbá azért sem, mert szerinte nagyon éles verseny folyik a hazai sörpiacon az első három helyen lévő sörgyár között. Utalt ugyanakkor arra, hogy az idén is kétszámjegyű eredménynövekedést vár el a magyar cégtől a belga tulajdonos.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32