Kuba a Varadero fürdőhelyen elfogadja az eurót

MTI
Kuba június 1-jétől a híres Varadero fürdőhelyen fizetőeszközként vezeti be az eurót. A kubai idegenforgalmi miniszter közlése szerint ettől az időponttól az üdülőhely üzleteiben és éttermeiben a turisták euróval fizethetnek.

Az intézkedés célja, hogy Kubát az európaiak számára még vonzóbba tegyék, s ha a kísérlet sikerül, más üdülőközpontokban is bevezetik az európai fizetőeszközt.

Az euró bevezetése nem csupán az európai vendégek számára előny, hanem Kubának is, mivel az EU a karibi szigetország legnagyobb kereskedelmi partnere. Kuba külkereskedelmének több mint 40 százalékát bonyolítja EU-országokkal, és az ide érkező turisták több mint 40 százaléka is európai.

Eddig a külföldiek csak amerikai dollárral, vagy az úgynevezett turistapezóval fizethettek. Utóbbi árfolyamát minden hónap elején rögzítik az adott hónapra, egyébként árfolyama a dollárhoz igazodik.

Magát a kubai pezót, amely csak a helyiek számára fizetőeszköz, az idegenforgalomban nem használják.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31