Messze még a Mol gázüzletágának eladása

MTI
A Mol gázüzletágának eladásáról a jelen helyzetben felelősen csak a gázár-szabályozás, az új gáztörvény és a gázpiaci nyitás kondícióinak ismeretében lehet dönteni - nyilatkozta Hernádi Zsolt, a Mol Rt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek arra a hírre reagálva, hogy a Magyar Fejlesztési Bank első olvasatban tárgyalt a gázüzletági koncepciójáról.

Hernádi Zsolt elmondta: mindezekben a kérdésekben meg kell ismerni az alakuló kormány álláspontját, hiszen ezek a feltételek befolyásolják a tranzakciót. Mindezek a szakmai lépések nemcsak a Molnak, hanem az egész nemzetgazdaságnak fontosak, mondta Hernádi Zsolt hozzátéve, hogy a mostani helyzet az egész ország energiapolitikája szempontjából kedvezőtlen hatású.

A Mol gázüzletága többségi részesedésének eladását a cég részvényeseinek közgyűlésén is jóvá kell hagyni. Ennek összehívására minimum 30 nap szükséges, így a jelenlegi kormány működése alatt már ezért sem zárulhatna le a tranzakció.

A részvényesek közül az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-nek vétójoga van ebben a kérdésben. László Csaba pénzügyminiszter-jelölt pedig többször kijelentette, hogy nem tartják szükségesnek a gázüzletág megvételét.

Az új gáztörvény tervezete már elkészült, az Országgyűlés elé azonban még nem került. A Magyar Energia Hivatal elkészítette az új gázár-szabályozási rendeletet is, amelynek januártól kellett volna hatályba lépnie. A Gazdasági Minisztérium azonban a hivatal elképzeléseit még nem hagyta jóvá.

A Magyar Energia Hivatal tervezetében többféle gázáremelési tervezetet nyújtott be, valamint azt javasolta a kormánynak, hogy meg kell osztani a Mol kockázatát ez ügyben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Vidnyánszky Attila szerint pajzsként használják a diákokat

A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke a Bayer show adásában azt mondta: öntudatos, egyenes gerincű embereket kell képezni.

1 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04