Idén változatlan marad a lakás utáni adókedvezmény
Az MSZP továbbra sem tervezi, hogy ebben az évben bármilyen változtatást is végrehajtana a lakásfinanszírozás rendszerén - nyilatkozta lapunknak Csabai Lászlóné, a párt szociálpolitikai kabinetjének vezetője. A politikus elmondta, hogy az évente befizetett törlesztőrészletekre igénybe vehető 40 százalékos, legfeljebb 240 ezer forint összegű adójóváírási kedvezmény változtatásáról érdemi tárgyalások nem folytak a pártban. (A Világgazdaság szerint felvetődött, hogy a jövőben csak a kamatok törlesztőrészletére lehessen igénybe venni ezt a kedvezményt.) Csabainé mindazonáltal úgy véli, hogy a Fidesz-kormány alatt bevezetett rendszer igazságtalan azokkal szemben, akik alacsony jövedelmük vagy a több gyerek után járó adókedvezmény miatt nem tudják kihasználni ezt az adó-visszatérítési módot. Megfigyelők rámutatnak, hogy a 240 ezer forintos felső limit kihasználásához legkevesebb 600 ezer forint adót kell befizetni az év során, ami évi mintegy bruttó 1-1,2 millió forint keresetet feltételez.Csabainé elmondta, hogy a köztisztviselőknek járó, kormánygaranciával megtámogatott, igen kedvezményes hitellel nem foglalkoztak kampányuk során. Hangsúlyozta, hogy a kormányzat nem azzal kezdi a működését, hogy bármilyen kedvezményt is visszavonjon. Úgy véli, ha az új hitelkonstrukció jól működik, akkor azt hagyni kell.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
10 órája
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
8 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19