Veszteséges a brit Granada műsorszolgáltató

MTI
Veszteséggel zárta üzleti évének márciussal zárult első felét a brit Granada műsorszolgáltató társaság, mert összeomlott a fizetőstévé vállalkozása, az ITV Digital, és nagyon visszaestek a hirdetési bevételek.

A Granada, amely a legnagyobb brit kereskedelmi tévé, az ITV egyik főrészvényese, a félévben 104 millió fontot írt le az ITV Digital miatt, amelyet a Carlton Communicationsszel közös vállalkozásban működtetett, és 99 millió fonttal részesedett az ITV Digital működési veszteségéből is. Az ITV Digital márciusban jelentett csődöt.

A féléves adó előtti veszteség 169 millió font lett az egy évvel korábbi 12 millió font haszon helyett. A cég azt is közölte, hogy hirdetési bevételei 12 százalékkal csökkentek, de - másfél évi visszaesés után - most már talán javulás várható. Májusban a hirdetési bevételek 14 százalékkal nagyobbak voltak, mint tavaly májusban, igaz, elsősorban a labdarúgó világbajnokság miatt.

A Granadánál ismét cáfolták, hogy tárgyalnának a vállalatot összeolvasztásáról a Carlton Communicationsszel, az ITV másik fő koncessziósával, habár az összeolvadást előnyösnek tartanák. Hozzátették, hogy amerikai érdeklődést is szívesen fogadnak, miután a kormány megszüntette a nem európai tulajdonlás tilalmát. 2003 végére várhatóan megszűnnek azok a szabályozási korlátok is, amelyek most még lehetetlenné teszik a Granada és Carlton egyesítését.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

12 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37