Argentin gazdasági felforgatók

MTI
Az argentin szenátus hatályon kívül helyezte a "gazdasági felforgató tevékenységről" szóló vitatott törvényt, és ezzel eleget tett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelprogramjainak felújításához szabott egyik fontos feltételnek.

A szavazást Eduardo Duhalde elnök sikerként könyvelheti el, mert a kudarc a lemondását vonhatta volna maga után. A kormányzó peronisták csak akkor érték el a többséget, amikor egy szavazni nem kívánó ellenzéki szenátornő elhagyta az üléstermet. A törvényhozónő távozásával szavazategyenlőség állt be, és Juan Carlos Maqueda felsőházi elnök voksa döntött.

Az ezzel érvénytelenített, még 1974-ből származó törvény alapján a mostani argentin válság során eljárásokat indítottak több banki és vállalati vezető ellen, akiket a tőkekimenekítéshez nyújtott segítséggel és más pénzügyi bűncselekményekkel gyanúsítottak.

Az IMF és a nemzetközi pénzügyi központok azért bírálták a törvényt, mert meggyőző bizonyítékok nélkül, pusztán feltételezések alapján is büntetőjogi következményekkel fenyegeti a gyanúsítottakat. Ez rontja a jogbiztonságot, és gátolja a külföldi befektetéseket.

A törvény hatályon kívül helyezésének ellenfelei viszont azzal érveltek, hogy a tőkekimenekítésért és a takarékbetétek elolvadásáért felelős tisztségviselők nem úszhatják meg büntetlenül. Ezeket a bűncselekményeket azonban más argentin törvények is büntetik, igaz, kevésbé szigorúan - írta kommentárjában a német dpa hírügynökség.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32