Csődben a Nysa Motor

MTI
2002.06.03. 23:36
Lengyelországban, az opolei gazdasági bíróság hétfőn kihirdette a Nysa Motor gyár csődjét. A dél-koreai Daewoo száz százalékos tulajdonát képező sziléziai üzemben csaknem egy hónapja tart a dolgozók ülősztrájkja. A hat dolgozó közül, akik éhségsztrájkot folytatnak, hármat hétfőn legyengült állapotban kórházba szállították. A sztrájkoló dolgozók a csőd kihirdetése után közölték, hogy folytatják tiltakozó akciójukat.

A gyárban működő Szolidaritás szakszervezet álláspontja szerint az üzem nincs csődhelyzetben. A szakszervezet azt hangoztatja, hogy a végsőkig védelmezni fogja a gyárat. A követeléseket a baloldali OPZZ szakszervezet is támogatja.

A Nysa Motor az utóbbi években Polonez Truck és Citroen Berlingo, valamint C-15-ös haszonjárműveket gyártott. Idén január óta szünetel a termelés. A gyárban jelenleg több mint 900-an dolgoznak, akik a leállás óta fejenként összesen csak mintegy 400 zloty (26000 forint) fizetést kaptak. A gyár jövőjének biztosítása mellett követelik elmaradt járandóságuk kifizetését is.