A brit gépipari szakszervezet az euró-népszavazás kitűzését kéri

euractiv.hu
Az euró bevezetését támogató brit gépipari szakszervezet, az Amicus arra szólította fel a londoni kormányt, hogy vessen véget az euró bevezetése körüli, a gyáripar számára hátrányos helyzetet jelentő bizonytalanságnak, és jelölje ki az európai közös valutáról döntő népszavazás időpontját.

A blackpooli szakszervezeti konferencián az Amicus főtitkára kijelentette: az euró bevezetése körüli bizonytalanság nem kedvez a gyáriparnak, amely konkrétumokat szeretne végre a kérdésben. Roger Lyons szerint az euróról döntő népszavazás dátumának kijelölése jelentős megkönnyebbülést jelentene a brit ipar számára - írja brit The Guardian.

Lyons azt is kiemelte, hogy a gyáripar megfelelő működéséhez az euróval szemben versenyképesebb fontárfolyam is szükséges. A főtitkár szerint az utóbbi 12 hónapban 100 ezer állás szűnt meg az iparban amiatt, hogy a font árfolyama túl magas az euróhoz képest. Lyons úgy véli: ezt a versenyhátrányt nem lehet sokáig fenntartani. A szakszervezeti főtitkár korábban úgy nyilatkozott, hogy 75 pennys euróárfolyam lenne a kedvező szint. Jelenleg 62-64 penny körül mozog az euró árfolyama.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04