A parlament előtt az szja-törvény módosítása

MTI
A minisztérium által kidolgozott javaslat szerint nemcsak a minimálbér lesz adómentes, hanem éves szinten 1,6 millió forintos bruttó jövedelemig csökken az adó. Az 1,42 millió forintos éves átlagos jövedelemmel rendelkező gyermekes, illetve a gyermektelen alkalmazott is éves szinten közel 20 ezer forint adót takaríthat meg az új szabályozás szerint.

A gyermektelen alkalmazottak már évi bruttó 300 ezer forintos jövedelemnél is megtakarítanak évi 8 ezer forint szja-t, míg az egy gyermekesek évi 450 ezer forinttól, a kétgyermekes pedig évi 700 ezer forinttól járnak jobban az új szabályozás szerint.

A változások szeptember 1-jétől várhatók, így először az októberben megkapott fizetésnél lesz érzékelhető hatása.

Az előterjesztés alapja az, hogy az év utolsó négy hónapjában megszerzett bérjövedelem esetében az érvényesíthető adójóváírás mértéke a bér 18 százalékára emelkedik, hónaponként azonban ez az összeg nem lehet magasabb 9 ezer forintnál. Az adójóváírás igénybevehetőségének összegét az utolsó négy hónapra 1 millió 533 ezer forintra emelik.

A javasolt szabályozás hatására a gyermektelen, átlagjövedelemmel rendelkező alkalmazott esetén az adóterhelés 25,3 százalékról 24 százalékra, egy gyermek eltartása esetén 22,8 százalékról 21,4 százalékra, két gyermek eltartása esetén 18,6 százalékról 17,2 százalékra mérséklődik átlagosan. Három gyermek eltartása esetén az adóterhelés változatlan marad.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04