Aliz
6 °C
14 °C

A müzli egészséges, de a csomagolással és jelöléssel bajok vannak

MTI
2002.06.14. 08:05
A müzlik élelmiszerbiztonsági vizsgálata során kiderült, hogy az ellenőrzött 40 mintából 19 nem felelt meg az előírásoknak - derült ki a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) laboratóriumi vizsgálatának eredményét összegző jelentésből. A vizsgált termékek egészségre káros tulajdonsággal nem rendelkeztek. A mintavétel a fővárosi élelmiszer kereskedelmi egységeiben, illetve a dm és a Rossmann hálózat boltjaiban történt.

A magas kifogásolási arány zömmel a forgalomba hozatali feltételek teljesítésének hiányából, valamint jelölési hibából adódott. Az ellenőrzésbe bevont 40 termékéből 17 hazai termék, 23 pedig import áru volt.

A csomagolás és jelölés vizsgálata azt mutatja, hogy a müzli minták csomagolóanyaga minden esetben megfelelt a követelményeknek. A hazai termékek jelölése minden esetben megfelelő volt, míg az importból származó áruk közül 11 minta esetében kifogásolták a fogyasztóvédők a jelölést.

Két minta esetében nem megfelelően jelölték a minőségmegőrzési időt, a terméknél nem volt utalás a dátumozás sorrendjére, annak ellenére, hogy az évet, hónapot és napot két számjeggyel jelölték.

Tömeghiányt három esetben állapítottak meg, egy terméknél pedig a mikrobiológiai tisztaság nem volt megfelelő. A vizsgálat után a forgalmazók a hiányosságok jelentős részét javították illetve pótolták.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?