Az első négy hónapban 11 százalékkal emelkedett a reálkereset

MTI
Január-áprilisban a bruttó nominális átlagkereset 18,2 százalékkal, a nettó átlagkereset 17,9 százalékkal, a reálkereset - a fogyasztói árak 6,2 százalékos növekedése mellett - 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Az év első négy hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 18,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A versenyszférát 14,5 százalékos, a költségvetést 27,7 százalékos keresetemelkedés jellemezte. A KSH szerint ez utóbbi terület magas növekedési ütemét a 2001-ben történt központi intézkedések áthúzódó hatása, valamint az idei illetményemelés magyarázza.

Az idén az első négy hónapban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó nominális átlagkeresete január-áprilisban 112.400 forint, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 79.400 forint, a szellemi foglalkozásúaké 153.700 forint volt.

A versenyszférában dolgozók átlagosan 109.500 forintot, ezen belül a fizikaiak 78.900 forintot, a szellemiek 171.900 forintot keresetek. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 120.200 forintot, ezen belül a fizikaiak 83.400 forintot, a szellemiek pedig 135.200 forintot kerestek.

Január-áprilisban a legjobban fizető gazdasági ágazat a pénzügyi tevékenység volt, itt 228.300 forint volt az átlagkereset. A legkevesebbet a textília, textiláru, bőrtermék, lábbeli gyártásában kerestek: átlagosan 66.500 forintot.

Az év első négy hónapjában a nemzetgazdasági átlagos havi munkajövedelem 117.000 forint volt, 17,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A munkajövedelem kereseten felüli része 2002. január-áprilisban munkavállalónként átlagosan 4 százalék volt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04