Eördögh Bertalan, a Dunaferr sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: a jelentést az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV) készíttette a társasággal. Ez egy vitaanyag, amelynek mentén el lehet indulni a Dunaferr jövőjével kapcsolatos stratégia kidolgozásában - tette hozzá a sajtófőnök. A stratégiáról a társaság egyezetni fog egyebek között az ÁPV Rt.-vel is. A Dunaferr Rt. nem zárkózik el attól, hogy a kormány elé is beterjessze a BCG javaslatait - fűzte hozzá.
Dunaferr: átláthatóbb szervezet kell a túléléshez
A Dunaferr válsághelyzetét több tényező okozta, részben a nemzetközi acéliparban kialakult trendek, részben pedig a közép-kelet-európai térségben is felgyorsult struktúraváltás, piaci koncentráció és privatizáció - állapítja meg a Boston Consulting Group (BCG) által a Dunaferr helyzetéről készült jelentésből. A BCG tanácsadó cég a fő megállapításait hétfőn mutatta be a Dunaferr Rt. menedzsmentjének, a végleges szakértői anyagot még ezen a héten a dunaújvárosi cég rendelkezésére bocsátja. A jelentés szerint a nemzetközi acélipari trendek közül a felesleges kapacitások és a stagnáló kereslet mellett csökkenő árak játszottak szerepet a magyar cég válsághelyzetének kialakulásában. A vállalat szervezeti átalakításáról az elemzés megállapítja, hogy a menedzsment javaslatai alapvetően helyes irányba mutatnak. Ugyanakkor a válság kezelése és a költséghatékonyság megteremtése érdekében jobban átlátható, "letisztított" szervezeti felépítést javasol a BCG, ez megfelel a nemzetközi gyakorlatnak is.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25