Huszonkétezret ér a régi OTP-részvény

Napi Online
Az OTP bank igazgatósága közzétette, hogy a dematerializációra be nem nyújtott, ezért érvénytelenné nyilvánított régi, ezerforintos OTP-részvények helyett kibocsátott új részvényeket a bank - új, száz forintos névértéken számolva - 2200 forintos áron értékesítette. Így az asztalfiókokból és ágy mélyéről netán előkerülő fizikai papírok tulajdonosai 22 ezer forintra tarthatnak igényt, viszont a 2001-es 275 forintos osztalék már nem illeti meg őket. Az elsőbbségi részvényesek esetében a 22 ezer forintos árból levonják az ominózus 5157 forintos cseredíjat is (a sokat vitatott ellenérték-különbözet fizetését a választott bíróság helybenhagyta), így a kötvény 16 ezer 843 forintot ér. (A bank magánszemélyek esetében természetesen az árfolyamnyereség-adót is levonja.) A pénzhez - a részvények benyújtásával - június 24-étől lehet hozzájutni, a követelés a március 8-i érvénytelenítéstől számított öt év múlva évül el.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25