Benyújtották a keresetet az apartheid gazdasági támogatói ellen

MTI
Szerdán egy New York-i bíróságnál benyújtották azt a keresetet, amely kártérítést követel a dél-afrikai apartheid-rezsim áldozatai számára közel száz cégtől, amiért azok "segítették a faji elkülönítés rendszerének működéséhez szükséges technológiák, felszerelések, közműberendezések és fegyverek beszerzését".

Az áldozatok számára összesen több milliárd dollár kártérítés követelő kereset kapcsán a kezdeményező ügyvédek az alperesek közül egyelőre csak a svájci UBS és Crédit Suisse, valamint az amerikai Citigroup bankot nevezték meg.

"Az apartheid-rezsimet tápláló és fennmaradását lehetővé tévő pénzügyi intézményeket és társaságokat felelősségre kell vonni tetteikért, bűncselekményeikért és a megszerzett profitért ugyanúgy, ahogy az a holokausztot lehetővé tévő társaságok esetében történt" - hangoztatja a kereset az AFP francia hírügynökség ismertetése szerint.

Az ügy megindítását a gyűjtőpereiről híressé vált Edward Fagan amerikai ügyvéd jelentette be még hétfőn Zürichben. Fagan elmondta: az első keresetet továbbiak követik majd - francia, német, angol bankok és cégek ellen - amiért azok, figyelmen kívül hagyva a Dél-Afrika ellen meghirdetett ENSZ-szankciókat, hatalmas hitelekkel, illetve az adósságok átütemezésével lehetővé tették az összeomlás szélén álló rezsim fenntartását, és hiteleztek olyan cégeket, amelyekről tudott volt, hogy rabszolgákat dolgoztatnak, kínoznak és öletnek meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

47 perce

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58