A nagyfogyasztók számára 5,2 százalékkal emelkedik a gáz ára

MTI
A nem kedvezményezett ipari nagyfogyasztók számára a gáz ára 5,2 százalékkal emelkedik - ismertette a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közleményben.

A lakosságot és a kedvezményezett fogyasztókat (iskolákat, kórházakat, közintézményeket), valamint a távhőszolgáltatókat az áremelés nem érinti.

Csillag István gazdasági miniszter sajtótájékoztatóján közölte: az áremelés csak azokra a nagyfogyasztókra vonatkozik, akik 500 köbméter/órásnál nagyobb gázórával rendelkeznek és nem a Moltól közvetlenül, hanem elosztóhálózaton keresztül szerzik be a gázt.

Így Magyarország évi összes gázfelhasználásának mindössze 15 százalékát, azaz mintegy kétmilliárd köbméter gázt érint a július 1-jei emelés. A miniszter hozzátette: a lakosság legközelebb csak az új gáztörvény elfogadása után számíthat gázáremelésre.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04