Az Airbus nem számít romlásra 2003-ban
A nyugat-európai Airbus repülőgépgyártó óriásvállalat jövőre is az idei szám ismétlődését, azaz 300 darab repülőgép leszállítását reméli. Kedden közölte, hogy ebből mintegy 70 darab lesz nagyméretű gép. A bejelentés túlmutat az ipar elemzőinek várakozásán, akik a tavaly szeptemberi terrortámadások, majd a nemzetközi légi közlekedés válsága okán a repülőgép gyártó iparban visszaesést jeleztek és az Airbus esetében 250, legfeljebb 275 gép jövő évi szállítását. A Reuters szerint a konzorcium június végével 160 gépet szállított idén megrendelőinek. A nagy vetélytárs Boeing 380 gép idei leszállítását jelezte, jövőre viszont 275-300 darabos előrejelzést adott. Tavaly az amerikai összesen 527 gépet adott át partnereinek.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
tegnap, 15:31