Nálunk a Nintendo vezet játékkonzolok piacán
A magyar háztartások 8 százaléka, mintegy 300 ezer használ játékkonzolt, a legtöbb, mintegy 50 százalékuk a Nintendo termékét - közölte a BellResearch és Think Consulting kedden az MTI-vel. A két társaság által készített Magyar Infokommunikációs Jelentés szerint a Nintendo nagy előnye, hogy majdnem feleannyiba kerül, mint a technikailag és grafikailag fejlettebb, DVD lejátszóval is rendelkező Microsoft termék, az X-box. A konzolpiacon világelső Sony PlayStation a hazai háztartások 2,3 százalékában, mintegy 90 ezer háztartásban található meg, míg a harmadik legelterjedtebb gyártónak a Sega számít. A felmérés szerint a magyar piac elmaradottságát mutatja, hogy a használt eszközök között sok a régebbi: a Sega már 2001. tavaszán kiszállt a konzolok piacáról, s az átalakulás után kizárólag szoftverfejlesztőként tevékenykedik tovább. Ugyanakkor 5 jelenleg is használatban lévő Sony PlayStation játékkonzol közül 4 a régebbi, első kiadásúhoz tartozik. A játékkonzolok elterjedtségére jellemző, hogy ezeket leginkább a 4 fős és nagyobb, vagy a gyerekkel rendelkező háztartásokban használják: az ilyen típusú háztartások közül minden ötödikben található ilyen termék. A játékkonzollal rendelkező háztartások legnagyobb részének, 35 százalékának mindössze 5 vagy annál kevesebb játékprogramja van, bár átlagosan 15 játékprogrammal rendelkeznek. A felhasználók saját bevallása szerint ezek közül mindössze átlagosan 8 az eredeti dobozos.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25