Az E.On csak feltételekkel veheti meg a Ruhrgast

Napi Online
A német kormány péntek délelőtt jelentette be, hogy csak bizonyos feltételek teljesítése esetén járul hozzá, hogy az E.On felvásárolja egyik legnagyobb riválisát a Ruhrgast. A társaságnak el kell adnia néhány közszolgáltatóban meglévő részesedését, biztosítania kell mások számára a hozzáférést gázcső-hálózatához, illetve az elkövetkezendő három évben 75 Mrd kWh-nyi gázt aukció keretében értékesítenie kell versenytársainak. Az üzletnek néhány érdekes magyar vetülete is lehet. Az E.On idén májusban ugyanis nyilvános vételi ajánlatot tet az Édász részvényekre, mely pár hete a papírok 89 százalékának megszerzésével sikerrel zárult. Az üzlet hatályba lépéséhez azonban egyelőre hiányzik a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyása. A GVH döntést eredetileg erre a hónapra várták az érintettek, ám a Ruhrgas megvásárlása jelentősen bonyolította az E.On magyarországi helyzetét, s az összetettebbé váló kép vélhetőleg kitolja a GVH határozat megjelenésének időpontját. Az E.ON Hungária Rt. két áramszolgáltató társaságban, a Dédászban és a Titászban több mint 92 százalékban van jelen, míg az Édászban a nyilvános ajánlat előtt 27,69 százalékos volt a részesedése.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19