Leépítés helyett felvétel a Flextronics zalaegerszegi üzemében

MTI
Valószínű, hogy zalaegerszegi gyárába telepíti a Flextronics International (FI) brnoi üzemében megszüntetendő termelés - az ADSL telefonmodem gyártás - számottevő részét, de ennek időpontja és részletei még nem ismertek - közölte Devecz Miklós, az FI magyarországi fejlesztési igazgatója pénteken.

Az ezer alkalmazott elbocsátásával járó csehországi üzembezárásról szóló hírt megerősítve a kelet-európai ügyvezető igazgató, Peter Baumgartner nyilatkozatához egyelőre még kevés konkrétumot tudott hozzátenni Devecz Miklós. Mint mondta: több hónapos tárgyalási, kapacitás- és létszámegyeztetési folyamatról van szó, a piaci mozgások követése jegyében.

- Annyi biztos: nemcsak hogy elmarad a háromszáz fős egerszegi létszámleépítés, amely azért következett volna be, mert költséggazdálkodási okokból a zalaegerszegi és a sárvári gyárból Kínába telepítik az Xbox-gyártást, hanem megkezdődött az új dolgozók felvétele is - tudatta a fejlesztési igazgató.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Vidnyánszky Attila szerint pajzsként használják a diákokat

A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke a Bayer show adásában azt mondta: öntudatos, egyenes gerincű embereket kell képezni.

1 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04