Két gyerekkel tavaly 114 ezer forint volt a létminimum

MTI
A Magyarországon tipikusnak tekinthető, vagyis két aktív korú személyből és két gyermekből álló háztartás esetében a létminimum havi értéke 114 ezer forint volt 2001-ben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) számításai szerint.

Egy évvel korábban, 2000-ben 95,3 ezer forint volt a létminimum-érték egy kétgyermekes család esetében. Az egy háztartásra jutó átlagos havi létminimum-érték 86.262 forintnak felelt meg 2001-ben.

A létminimum értéke a háztartás nagyságától függ. Tavaly 2.224 háztartás szolgált a létminimum-számítás alapjául. A létminimum meghatározásának alapja az élelmiszer-fogyasztás normatív értéke, amelynek kiszámítása az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet ajánlásainak segítségével történik.

Ennek alapján a mintegy száz terméket tartalmazó kosár értéke 2001-ben egy aktív korú felnőtt esetében 12.448 forintnak, a 14 év alatti gyermekeknél 9.685 forintnak, a 60 évesnél idősebbek esetében 10.979 forintnak felelt meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31