Belgiumban a fogkrém kivételével betiltották a fluoros készítményeket

MTI
A belga közvéleményben nagy meghökkenést keltett, hogy Magda Aelvoet egészségügy-miniszter azonnali hatállyal betiltotta a fluoros tabletták, cseppek, rágógumik forgalmazását, csak a fluortartalmú fogkrémek maradnak forgalomban.

A miniszter asszony a legfelső egészségügyi tanács szakvéleményére hivatkozik, amely szerint a fluor túladagolása árt az idegrendszernek, és egyre több csontritkulásos esetet és fluormérgezést hoznak vele összefüggésbe.

A miniszteri kabinet nem vonta kétségbe a fluor jótékony hatását a foganyagra, de szerintük a fluornak csak a helyi hatása előnyös. Aelvoet abban reménykedett, hogy maga az Európai Unió fog kiadni hasonló irányelvet, ám mivel a döntés késlekedett, végül saját hatáskörben hozott döntést.

A legfelső egészségügyi tanács arra is rámutatott, hogy jelenleg lehetetlen megállapítani a fluorbevitel ajánlott napi mennyiségét, és így fennáll a túladagolás kockázata.

A miniszteri rendeletet, amely a hivatalos közlönyben való megjelenése után, tehát néhány napon belül lép életbe, nagy meghökkenéssel és általában ellenzéssel fogadták a belga fogorvosok. Elsősorban azt kifogásolták, hogy a rendelettel a kormány pánikot kelt a fluor ellen, és egyrészt túlhangsúlyozza kellemetlen mellékhatásait, másrészt lekicsinyli jótékony hatását a fogazatra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19