Tovább nő a lakásépítési kedv

MTI
Továbbra is növekszik a lakásépítési kedv, ezt jelzik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2002 első félévére vonatkozó lakásépítési statisztikái - mondta az MTI-nek Csabai Lászlóné, akit pénteken a kormány a Nemzeti Lakáspolitikai Tanácsadó Testület, illetve a Lakáspolitikai és Építésügyi Tárcaközi Bizottság vezetőjévé nevezett ki. A tanácsadó testület feladata lesz egyebek között a hosszú távú lakáspolitikai koncepció kialakítása. Az újonnan kinevezett vezető örömmel nyugtázta, hogy 2002. január-júniusban 10 ezer új lakásra adtak ki a hatóságok használatbavételi engedélyt, amely 22 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának adatát. Csabai Lászlóné úgy fogalmazott: a lakosság bízik a jövőben, amit véleménye szerint kifejez az is, hogy az előző év első félévéhez képest az új lakásépítési engedélyek száma 8 százalékkal nőtt. Ez azért is kedvező adat, mert 2001-ben olyan magas volt az építési engedélyek száma - csaknem 48 ezer -, amelyhez hasonló nagyságrendet az elmúlt 10 évben nem regisztrált a statisztika - mutatott rá Csabai Lászlóné, hozzátéve: ehhez képest a 8 százalékos bővülés továbbra is a lakásépítési kedv növekedését bizonyítja.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32