A büdzsé 14 milliárdot nyerhet a házipénztárakon

Napi Online
A Pénzügyminisztérium (PM) számításai szerint 60-70 milliárd forint halmozódott fel azon cégek házipénztáraiban, amelyek jövőre alkalmazhatják az egységes vállalkozási adót (eva).

A pénzügyminiszter a szakmai érdekképviseletekkel a múlt héten folytatott megbeszélésén beszélt arról, hogy a tárca tervei szerint a házipénztárakban eddig felhalmozott nyereséget kedvező, 20 százalékos kulcs mellett vehetnék ki az evakörbe tartozó cégek.

László Csaba elmondta, hogy az eva alkalmazásának feltételéül szabott befizetésekre részletekben is módja nyílhat a cégeknek. A körvonalazódó szakmai álláspont szerint három adóév alatt, egyenlő részletekben teljesíthetnék e kötelezettségüket az érintett társaságok.

Azoknak a cégeknek azonban, amelyek a három éven belül kiesnek az evakörből (mert éves árbevételük meghaladja a bruttó 10 millió forintot), egy összegben be kellene fizetniük a hátralévő adót.

A tárca számításai szerint az eva bevezetésében érintett vállalkozások házipénztáraiban összesen 60-70 milliárd forint nyereség halmozódott fel, vagyis a 20 százalékos kulcs mellett három év alatt 12-14 milliárd forint adóbevételhez juthat a költségvetés.

Zara László, a Magyarországi Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke szerint kedvező ajánlat lenne a kormány részéről a három adóévre szétterített adóbefizetés, korábban arra számított, hogy egy éven belüli határidőt szab meg a pénzügyi tárca.Úgy tudjuk, egyelőre nincs döntés arról, hogy a külföldi tulajdonban lévő cégek is bekerülnek-e az evakörbe.

Szakértők szerint a közelgő EU-csatlakozás miatt kínos lenne ezeket kizárni. Az unió ugyanis diszkriminatívnak tartana egy ilyen döntést, ami akár a tagság elnyerését is késleltetheti. Zara is osztja ezeket a véleményeket, bár hozzáteszi, hogy ezen cégek száma nagyon csekély lehet ebben a társasági méretben.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32