A politikai pártok és a közlekedési rendőrök a legkorruptabbak az oroszok szerint

MTI
A politikai pártokat, a közlekedési rendőröket, és a törvényhozás alsóháza: az állami duma tagjait tartják a legkorruptabbaknak Oroszországban - derül ki egy szerdán nyilvánosságra hozott felmérésből.

A Világbank megrendelésére az orosz kormány számára készült elemzés az első mély analízis az Oroszország történelmi betegségének számító jelenségről. A Georgij Szatarov vezette szociológus csoport külön az összlakosság, és a vállalkozói szféra körében mérte fel az úgynevezett korrupciós indexet.

A felmérés címzettje, az orosz kormány egyébként a lista középmezőnyében helyezkedik el, a sajtó, és a felsőoktatás között. A kutatást vezető tudós úgy nyilatkozott a Rosszijszkaja Gazeta című kormányközeli napilap szerdai számában, hogy a korrupciót nem lehet pusztán bűncselekményként, vagy társadalmi jelenségként értékelni, mivel többről, az állam hatékonyságának hiányáról van szó.

Az említetteken túl a megkérdezettek az élmezőnybe sorolták a rendvédelmi szerveket, a regionális hatalmi központokat, és az önkormányzatokat is. A lista közepén található még az utóbbi évtizedben igencsak megkopott presztízsű hadsereg, valamint az alsóbb és felsőbb szintű bíróságok - ez utóbbiakat valamivel tisztábbaknak vélték a válaszadók.

A legkevésbé korrupt intézmények közé a szakszervezeteket, az egyházakat, a civil szférát, valamint a középiskolákat sorolták. A kérdőív tanúsága szerint az összlakosság és az üzleti élet véleményében csak a magánvállalkozók megítélésében van markáns különbség: a szféra képviselői a legtisztább kezűek közé sorolták magukat, a többiek viszont az ötödik legkorruptabb körnek látják ezt a társadalmi csoportot.

Az oroszok negatívan ítélik meg a bíróságok működését is: az uralkodó álláspont szerint nem csak eleve a gazdagoknak vannak jó esélyeik az igazságszolgáltatás útvesztőiben, de a bírákra pénzzel és hatalmi szóval is nyomást lehet gyakorolni Oroszországban.

A kutatók feltették azt a kérdést is, hogy mit éreznek az oroszok, amikor korrumpálniuk kell. A legtöbben azt a választ adták, hogy gyűlöletet az állam iránt, amely ilyen helyzetbe hozza őket, a második legtipikusabb hozzáállás viszont az volt, hogy az érintettek fel sem veszik, annyira életük részévé vált ez a jelenség.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32