Az IMF 30 milliárd dollárt ad Brazíliának
Harmincmilliárd dollár kölcsönt folyósít a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Brazíliának - jelentette be szerdán Horst Köhler, az ENSZ szakosított intézményének vezérigazgatója.
Köhler közlése szerint a dél-amerikai országnak nyújtott kiegészítő pénzügyi támogatás szeptemberben kezdődő programja - amelyet több mint egy hétig tartó washingtoni tárgyalások után hoztak tető alá -15 hónapra szól, s Brazília a pénz 80 százalékát jövőre kaphatja meg. Az IMF és Brazília hitelmegállapodása (amely a legnagyobb összegű a valutaalap történetében) lehetővé teszi az ország számára előírt valutatartalékok tízmilliárd dollárral való megkurtítását is, amint a valutaalap igazgatósága elfogadja a programot (ezzel gyakorlatilag 40 milliárd dollárral nő Brazília pénzügyi mozgástere).
Az IMV vezérigazgatója kiemelte azt is, hogy brazil meggyőződés szerint is ez a program az ország javát szolgálja, s azt támogatni fogják az elnökválasztásokon induló jelöltek is. (Az IMF már korábban is szükségesnek tartotta a politikai konszenzust a hitelprogram kapcsán, tekintettel az október 6-ra kiírt elnökválasztásokra).
A korábban indított brazíliai IMF-program decemberben jár le, s 15 milliárd dolláros keretéből már csak egymilliárd dollár maradt hátra.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
11 órája
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
9 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Kultúr
Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.
szeptember 12., 06:37