Dömötör
-1 °C
14 °C

A befektetők nyomják fel a lakásárakat

2015.02.09. 14:21

A Duna House ingatlanpiaci elemzése szerint nagyon erősen indult az év az ingatlanpiacon 2015-ben, annyira erősen, hogy januárban 9 ezernél több adás-vétel jött össze, ami a válság óta a legerősebb adat. A növekedés mögött egyébként az látszik, hogy egyre nagyobb a kereslet a lakásokra és házakra, és ez az, ami igazán hajtja a piacot.

A XIII. kerületnél még mindig nincs jobb

Az elemzés szerint kiemelkedően gyorsan lehetett paneleket eladni januárban, átlagosan mindössze 53 nap alatt lehetett vevőt találni ilyen lakásokra.

Januárban a keleti országrészben 128-, nyugaton 139 ezer forint/négyzetméter áron vették a paneleket. Ugyanezt a típust Pesten 202-, Budán 238 ezres átlagon vásárolták. A téglaépítésű lakásokért keleten 155-, nyugaton 173 ezer Ft-ot fizettek négyzetméterenként, a pesti oldalon már 223-at, a Belvárosban 346-ot és Budán kereken 360 ezret.

Az is érdekes, hogy 

elvehetetlennek látszik a XIII. kerülettől a népszerűségi lista vezető szerepe.

A megkérdezettek 22 százaléka mondta, hogy szívesen venne itt lakást. A VI. kerület sem sokkal maradt el, ezt a vevőjelöltek 20,4 százaléka, míg a VII.-et 19,5 százaléka jelölte meg. A rangsorban a következő XIV. lett 18 százalékkal. A budai oldalon a XI. kerületet a venni szándékozók közel 17 százaléka jelölte meg lehetséges célterületnek, míg a II.-at 15 százalék.

Befektetők nyomják fel az árakat

A fővárosban a vevők fele úgy nyilatkozott, hogy befektetési céllal vásárol, ők átlagban 15,5 millió forintért vettek ingatlanokat. Őket követik az első lakást vásárlók, akik valamivel 10 millió forint felett költöttek átlagban. A legmagasabb átlagáron, 28 millió Ft fölött a magukat felsővezetőnek vallók költöttek, ők átlagban legalább 80 négyzetméteres lakást vettek.

Vidéken is a befektetőké volt a januári hónap, ők voltak a legnagyobb arányban, a vevők 27 százalékát tették ki. Valamivel kisebb, 25 százalék volt az első lakást vásárlók aránya, akik 8,4 milliós átlaggal költöttek. Vidéken is a felsővezetők vásároltak a legdrágábban, 23 milliós átlagon, de itt a piaci részesedésük mindössze két százalék volt.

Budapesten az eladók 39 százaléka azért döntött az eladás mellett, mert nagyobb lakásba költözött, de minden negyedik eladó örökölt ingatlant adott el. 

Viszonylag magas, 11 százalék volt az elő– ill. végtörlesztés miatt eladók aránya is.

Vidéken az örökölt ingatlanjukat eladóké volt a legnagyobb csoport 36 százalékkal. Az eladók harminc százaléka költözött nagyobb lakásba. Vidéken az értékesített ingatlanok 53 százaléka 5-10 millió forint közötti sávban cserélt gazdát és leginkább a 40-60 négyzetméter közötti lakások fogytak, de közel minden negyedik ennél nagyobb 60-80 négyzetméter közé esett.